RETROck

phentermine 11936 cialis 258445 viagra 8-))) Phentermine 977422

XD

Van Der Graaf Generator (Anglia)

Előzenekar: After Crying

2009. január 21. 19:30

Művészetek Palotája, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Peter Hammill – gitár, ének

Hugh Banton – orgona

Guy Evans – dob

Ezt is megértük. 2009. január 21-én a progresszív rock alapvetése, a 2005 óta újra aktív Van Der Graaf Generator kápráztat a Művészetek Palotájában. A zenekar szemöldökráncoló névválasztása (lásd: statikus elektromosság, Van Der Graaf amerikai fizikus) a zenekar egyik alapító tagját terheli.

1967-et írtuk, amikor a dobos Chris Judge Smith megmerítkezett a San Franciscó-i hippivilágban, majd arra gondolt, hogy ha a manchesteri egyetemen összejön a zenekara, akkor annak Van Der Graaf Generatornak kell lennie. S tessék… 1969 elejére az első VDGG-kislemez is elkészült, más kérdés, hogy akkor éppen megszűnni látszott a csapat. Olyannyira, hogy majdnem a gitáros-énekes Peter Hammill szólólemezeként látott napvilágot az 1969-es Aerosol Grey Machine című anyag. Aztán mégis csak együtt maradtak – Hammill mellett az orgonista Hugh Banton, a dobos Guy Evans és a basszusgitáros Keith Ellis –, legalábbis 1971-ig. Ma már könnyű tudni, a progresszív rock elévülhetetlen korszaka volt az időszak, olyan „intézményekkel”, mint a King Crimson, Pink Floyd, a Yes vagy a Genesis. A Van Der Graaf Generator egyiknél sem volt rosszabb, ám kevésbé volt sikeres, mint társai. Kerülte a felhajtást, a látványelemeket, a show-t, s legfőképpen: sötétebb, drámaibb, spirituálisabb, személyesebb – azaz csak egy szűkebb kört megérintő volt. Amúgy – első három évében – olyan mérföldkövekkel rukkolva ki, mint amilyen a The Least We Can Do Is Wave To Each Other, a H to He Who Am The Only One, majd a Pawn Hearts volt.

Aztán 1971-től 75-ig szünet következett. Nagyon-nagyon persze nem kellett árválkodniuk a VDGG-híveknek, hiszen Hammill újabb és újabb szólólemezekkel kedveskedett nekik. Kivált a punkos Nadir’s Big Chance visszhangja volt átütő. De négy év böjt mégiscsak négy év böjt…, s ebből botrány támadt. 1975-ben az első angliai koncerten jóval többen rekedtek kint, mint amennyien befértek a Victoria Palace Theatre épületébe. Lett egy kis törés-zúzás… 1975 és 78 között újabb öt VDGG-album jött ki: a Godbluff, a Still Life, a World Record, a The Quiet Zone / The Pleasure Dome s végül a Vital című koncertalbum, mely után újra leállt a motor. (A The Quiet Zone már Banton és a fúvós David Jackson nélkül készült – Jackson ’69-től volt a zenekar tagja, mikor is Keith Ellis odébállt.)

És bár egy-egy koncert erejéig a nyolcvanas és a kilencvenes években is felpörgött, lényegében nem volt, nem működött a Van Der Graaf Generator. Úgy tizenöt évig. 2003-ban a Queen Elisabeth Hallban – az immár két tucat szólólemezt jegyző – Peter Hammill a Still Life című számhoz a színpadra hívta generátoros társait. A többit sejthetik…

Az alkalmi együttlétből tartós próbaidőszak kerekedett, 2005-re új album készült Present címmel, amit 2008-ban a Trisector követett. A trióban rögzített anyag a Van Der Graaf Generator legjobbjai közül való: mentes az önismétlésektől, noha esze ágában sincs „korszerűsködni”. Úgy friss, hogy közben önazonos negyvenéves múltjával: egységes, húzós, olykor hátborzongatóan feszült, de nem tartóztatja meg magát egy kis akasztófahumortól. Szóval, nem akármi vár a progresszív rock szilaj táborára. Négy évtized múltán, pályafutása újabb csúcsán a „generátorok istene” érkezik a Művészetek Palotájába.