AC/DC

Biográfia

AC/DC - ez a felirat valószínű, hogy mindenkinek ismerős az elektromos készülékek borítójáról, hiszen ez azt jelenti, hogy a készülék mind váltóáramról, mind egyenáramról üzemeltethető, de ezt a jelölést használják a nyugati nagyvárosok piroslámpás negyedeiben a biszexualitás jelölésére is. Az ausztrál együttes, mely e nevet felvette, célzott is erre az utóbbi jelentésre a névválasztás során; ezt szövegeik nagyrésze mutatja.

Az AC/DC 1974-ben, megalakulásakor még Ausztráliában zenélt, itt készült első két lemezük, majd a siker akkor jött igazán, amikor Angus Young fogta rövidnadrágját, hózentrógerját és elmaradhatatlan sapkáját, valamint a gitárt, és együttesével együtt átköltözött az Egyesült Királyságba. A szigetországban egyre nagyobb sikereket értek el. Fokozatosan nőtt rajongótáboruk.

1977-ben jelentették meg az első igazán nagyszerű albumot, a Let There Be Rock-ot, amelyről a Whola Lotta Rosie lett óriási siker. Ezután kezdték a fiatalok a transzformátorházak után fellelheto üres falfelületeket is telefújni a banda cégjelzésével: AC/DC. Jókor jött a a kemény, boogie alapú, gitárcentrikus zenéjük, mert ezzel még a legnagyobb punkőrületben is jól lehetett boldogulni. Bon Scott a színpadon éppen olyan jól szerepelt, mint Angus Young, akinek színpadi mozgása egyéni újításnak számított, hiszen kiválóan szolgálta a zenébe nem fektethető energiák levezetését is, ugyanis féllábon ugrálva mászkált a színpad egyik végéből a másikba, miközben csak bal kezének ujjai futkároztak fel-alá a húrokon. Pengetés nélkül a gitár is egy kicsit másképp szólt, de ez látványnak sem volt egy utolsó. Őrjöngtek is rá eleget a rajongók a stadionok, és a sportcsarnokok számukra fenntartott dühöngőjében. Muzsikájuk frissességére már nagy szükség volt, hiszen a hetvenes évek eleji nagy rock bandák vagy letűntek a színről, vagy már nem tudták régi formájukat hozni. Ám minden náluk sem volt rendben: Rod Evans távozott, helyére Cliff Williams jött.

1979-ben a Highway To Hell a nagy siker. A borító is sokaknak tetszett. Az album elkészülte és megjelenése után súlyos veszteség érte az AC/DC-t. A túlzott alkoholfogyasztás miatt az énekes, Bon Scott - turné közben, 1980 márciusában - alkoholmérgezésben meghalt. Az együttes letörten, de nem reményvesztve keresett új énekest és talált is Brian Johnson, a Geordie volt vokalistája személyében. Scott halálának állítottak emléket egy teljesen fekete borítójú korongon, amelybol a cím is sötéten sugárzott: Back In Black (Vissza a feketébe). A lemezről felcsendülő zene méltó megemlékezés volt; a lemezeladásnál pedig még egy fontos esemény kapcsolódott ehhez, - ebből a lemezből több mint tízmilliót adtak el. A nyolcvanas években nagyjából kétévente adtak ki egy-egy korongot. Ezek az albumok még mindig ugyanazt a régen elkezdett rockot tartalmazták. A változatosság igénye miatt tagcsere is történt. De az AC/DC nem akart megújulni, így nem tudta színvonalát sem tartani. Rajongóik száma nem növekedett, de érezhetően nem is csökkent. Aki egyszer megszerette a bandát, annak jó volt az, amit csináltak, - és valami igazság ebben is van.

A nyolcvanas években nyújtott teljesítményükből a Fly On The Wall emelkedik ki. Újabb tagcsere után a kilencvenes évek elején ismét többet lehetett hallani az AC/DC-ről. Megjelent az új lemez, a The Razors Edge és nagy siker lett róla a Money Talks, amely a régi zene egy frissebb, élénkebb változatának jegyeit hordozta. Turnékat szerveztek, végigcsináltak egy Monster Of Rock bulisorozatot, amely során 1991 nyarán nálunk is felléptek Budapesten - nagy sikerrel. Ha minden jól megy, akkor még élőben is sokáig tudják lázbahozni rajongóikat.

Kezdeti felállás

Angus Young - gitár

Malcolm Young - gitár

Brian Johnson - ének

Cliff Williams - basszusgitár

Phil Rudd - dob

Diszkográfia

Forrás: literatura.hu, allmusic