Omega

0-9 A B C D E F G H I J K L M N O P Q R S T U V W X Y Z

 

Biográfia

A történet 1959-be nyúlik vissza. A József Attila Gimnázium néhány tanulója úgy döntött, hogy zenekart alapít. Zenei ismereteik nem lévén kisorsolják, hogy ki milyen hangszeren tanul meg játszani. Kóborra azért esik a választás az énekes posztra, mert ő beszéli legjobban az angol nyelvet. Felállás: Kóbor János - ének, gitár, Kovacsics András - gitár, Laux József - dobok, Varsányi Iván - basszusgitár. Körülbelül ezzel egyidőben a Petőfi Sándor Gimnáziumban is alakult egy zenekar: Benkő László - orgona, furulya, Láng Péter - szaxofon, Künszter Tamás - dobok.

1960 és 61-ben mindkét zenekarnak különböző fellépéseit lehet feljegyezni, majd a két csapat egyesül és 1962 szeptember 23-án már mint Omega adnak koncertet a Műegyetem klubjában. Az Omega nevet nem ők találták ki, hanem egy plakátról tudták meg, hogy így hívják őket. Még ebben az évben Koncz Zsuzsa énekesnő jön a csapathoz, aki már televíziós szereplést is tudhat maga mögött.

1963-ban Koncz Zsuzsa az Illéshez igazol át, helyette Wittek Mari lesz az énekes, majd 1964-ben Somló Tamás lép be a csapatba.

1966-ban Wittek Mari kilép és véglegesen Kóbor (Mecky) veszi át az énekes szerepkörét. 1967-ben Varsányit behívják katonának, helyette Mihály Tamás lesz a basszusgitáros. Még ebben az évben Benkő a fúvósszekcióra helyezi a hangsúlyt és a billentyűket átadja Presszer Gábornak.

1968-ban Kovacsics és Somló kilép és az Omega megszerzi Molnár Györgyöt gitárosi posztra. Ebben az évben érkezik Adamis Anna és a szövegírói szerepkört tölti be. Egy budapesti koncerten (Spencer Davis Group, Traffic és Omega) a Spencer Davis Group menedzsere John Martin "felfedezi" az Omegát és meghívja öket egy angliai turnéra.

Koncert Londonban, ahol többen gratulálnak az Omegának, többek között Eric Clapton és George Harrison. John Martin egy nagylemez felvételét szervezi a londoni Decca Labelnél, ahol "Omega Red Star" lesz az Omegából. Az album 3 nap alatt készül el egy egyszerü kétsávos készüléken az "Omega Red Star from Hungary" címmel.

Ezután a második angliai turné következik, ahol egy 2. albumra való anyag összegyülik, de nem jutnak el a felvételekig, mert politikai okok miatt vissza kell térniük Magyarországra. A londoni siker után Magyarországon is megjelenik az elsö LP a Hungaroton gondozásában, a következö címmel: "Trombitás Frédi és a rettenetes emberek". Még ebben az évben 100.000-nél több LP elkel és ezáltal az elsö lemez aranylemez lesz. Ezután itthon koncert koncertet követ, melyekből egy dokumentum film készül, melyet lead a TV "Extázis" címmel.

A Második, "Tízezer lépés" albumról is készül TV-show. 1970-ben a csapat nagysikerű angliai turnéra indul, majd a Gyöngyhajú lánnyal második helyezést érnek el a Yamaha fesztiválon és szerepelnek a Barbarella Fesztiválon Palma de Mallorca-n.

1971-ben kiválik a csapatból Presszer Gábor, Laux József és Adamis Anna (Laux felesége). A kivált tagok megalakítják az LGT-t, Benkő ismét visszatér a billentyűkhöz és a dobos posztra Debreceni Ferenc érkezik a Neotonból. Így létrejön a mai napig is fennálló összeállítás: Kóbor János "Mecky" - ének Mihály Tamás "Misi" - basszusgitár, gitár, ének Debreceni Ferenc "Ciki" - dobok Molnár György "Elefánt" - gitárok Benkö László "Laci" - billentyűk, ének Molnár György az elefánt nevet azért kapta, mert egy drága mikrofont leejtett és a többiek azt mondták rá, hogy úgy mozog, mint egy elefánt a porcelánboltban.

A Hungaroton nem lát túl sok lehetőséget az új felállásban ezért inkább az LGT-t támogatja. Az Omega átszerződik az újonan alakult Pepita márkához. 1972-ben a "200 évvel az utolsó háború után" album cenzúrázás miatt nem jelenhetett meg, helyette az Élő Omega jelenik meg, melyet a fiúk saját maguk vettek fel.

Ezután fellépések következnek Spanyolországban, Finnországban, NDK-ban, majd az NSZK-ban Exkluzív szerződést kötnek a Bellaphon kiadóval. Ennek a szerződésnek következtében válik az Omega a 70-es években a legsikeresebb "keleti" együttessé.

Ebben az évtizedben az Omega sikert sikerre halmoz, ekkor már túl vannak a "hűtlen barátok" távozása okozta krízisen, ekkor vannak a csúcson. Beutazzák Európát, fellépnek a Scorpions-al, angol nyelvű lemezeik jelentős sikert aratnak és kaphatók európa-szerte. Magyarországon erről mit sem tudunk, mert tiltva vagyon az Omega-hírek nyilvánosságra hozása. Az 1979-es kisstadioni koncert méltó lezárása ennek a sikeres évtizednek, mely megjelenik angol nyelven is.

A 80-as évek elején lejár a szerződés a Bellaphon-al és a fiúk átigazolnak a WEA kiadóhoz, ahol Frank Farian, a Boney M menedzsere veszi őket a szárnyai alá. Ekkor Jelenik meg az Arc album, mely angol nyelven a Working címet kapja és a magyar megjelenés előtt a polcokon van Európában. Ebben az időben indul be a németeknél az új hullám és megpróbálják az Omegát ösztönözni a szintetikusabb hangzás irányába. Ehhez hozzájárul Benkő két Lexikon szólóalbuma, mely gyakorlatilag kísérletnek minősül és erősen rányomja bélyegét a hangzásra. Az Omegának nem ez a stílusa és piaci jelentőségük meggyengül a kísérleti alkotások hatására.

1982-ben Jancsó Miklós filmet forgat "Omega Omega Omega" címmel a csapat fennállásának 20. évfordulójára. Ezután koncertek következnek Európa különböző színhelyein, NDK-ban megválasztják őket a közönség kedvenc zenekarának. 1986-ban Liszt díjjal tűntetik ki a csapatot. Ez az első alkalom, hogy a díjat nem egy személy kapja.

1987-ben 25 éves az Omega, két kisstadioni koncerttel ünneplik meg, ahol Presszer és Laux is fellép. 1989-ben Szekeres Tamás is közreműködő tagja lesz az Omegának.

1994-ben az együttes összeáll egy népstadioni koncertre. Vendégek: Somló Tamás, Presser Gábor és Szekeres Tamás-gitár, a Scorpions:-Rudolf Schenker és Klaus Meine A koncert 70.000 nézö előtt zuhogó esöben zaqjlott le, de nagy sikert aratott. A koncert költségei a népes rajongótábor ellenére sem térültek meg a jegyeladásból, csak később a CD-k és DVD-k értékesítésével lett rentábilis az üzlet.

1999-ben megalakul az Omega RT. A májusra tervezett nagyszabású koncert elmarad a koszovói háborúra való hivatkozással, de szeptemberben megtartják, immár szponzorok bevonásával. A belépőjegy megvásárlásával a közönség részvényes lesz az Rt-ben (100Ft. erejéig). Még ebben az évben az Omega egy TV csatornát létesít OMEGA TV néven, mely a fiatal tehetséges zenészeket hivatott támogatni. 2001 június 2-án Illés, Metró, Omega koncert. A teljes bevételt a leégett Sportcsarnok újjáépítésére fordítják.

2004 május - júniusban "Napot hoztam, csillagot" címmel országos turnéra indulnak, melynek záróakkordjaként a Népstadionban nagyszabású és nagysikerű koncertet adnak.

Diszkográfia

TROMBITÁS FRÉDI ÉS A RETTENETES EMBEREK (1968)

1. Trombitás Frédi (Presser-Adamis)
2. A napba néztem (Presser-Adamis)
3. Egy lány nem ment haza (Presser-Adamis)
4. Kállai kettős (Presser)
5. Holnap (Presser-Kóbor)
6. Rettenetes emberek (Presser-Adamis)
7. Ha én szél lehetnék (Presser-Adamis)
8. Vasárnap (Presser-Adamis)
9. Szeretnék visszamenni hozzád (Presser-Adamis)
10. Halott virágok (Presser-Adamis)
11. Kiskarácsony-nagykarácsony (Presser-Adamis)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2003):

12. Nem szeretlek (Payer-S. Nagy)
13. Nem új a nap alatt semmi (Presser-S. Nagy)
14. Nem vagy szép (Presser-Verebes-S. Nagy)
15. Megbántottál (Presser-Adamis-S. Nagy)
16. Azt mondta az anyukám (Presser-S. Nagy)
17. Rózsafák (Presser-S. Nagy)
18. Ismertem egy lányt (Presser-Adamis)

Megveszem

10.000 LÉPÉS (1969)

1. Petróleum lámpa (Presser-Adamis)
2. Gyöngyhajú lány (Presser-Adamis)
3. Tűzvihar (Molnár-Adamis)
4. Udvari bolond kenyere (Presser-Adamis)
5. Kérgeskezű favágok (Laux-Presser)
6. Tékozló fiúk (Presser-Adamis)
7. Tízezer lépés (Presser-Adamis)
8. 1958-as boogie-woogie klubban (Presser-Adamis)
9. Spanyolgitár legenda (Mihály-Adamis)
10. Félbeszakadt koncert (Kóbor-Adamis)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2003):

11. Halott virágok (Presser-Adamis)
12. Nem tilthatom meg (Presser-S. Nagy)
13. Voltegy bohóc (Presser-Adamis)
14. Régi csibészek (Presser-Adamis)
15. Naplemente (Presser-Adamis)

Megveszem

ÉJSZAKAI ORSZÁGÚT (1970)

1. Oh, jöjj! (Presser-Adamis)
2. Ahol a boldogságot osztották! (Presser-Adamis)
3. Maradj velem (Presser-Adamis)
4. Oh, Babarella (Presser-Adamis)
5. H., az elektromos fűrész (Molnár)
6. Az éjszakai országúton (Presser-Adamis)
7. Utcán, a téren (Presser-Adamis)
8. Van egy szó (Presser-Adamis)
9. Utazás a szürke folyón (Molnár-Adamis)
10. Olyan szépen mosolygott (Presser-Adamis)
11. Egy kis pihenő (Omega)
12. Vészkijárat (Presser-Adamis)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2003):

13. Ballada a fegyverkovács fiárol (Presser-Adamis)
14. Sötét a város (Presser-Adamis)
15. Ülök a hóban (Presser-Adamis)

Megveszem

ÉLŐ OMEGA (1972)

1. Hűtlen barátok (Mihály-Kóbor)
2. Blues (Molnár)
3. Egy nehéz év után (Mihály-Kóbor-Sülyi)
4. Törékeny lendület (Molnár-Kóbor-Sülyi)
5. Omegauto (Molnár-Kóbor-Sülyi)
6. Régvárt kedvesem (Mihály-Kóbor)
7. Emlék (Mihály-Kóbor-Sülyi)
8. Eltakart világ (Mihály-Kóbor-Sülyi)
9. Varázslatos, fehér kő (Omega-Sülyi)

Antológia-kiadás (1998):

1. Régvárt kedvesem (Mihály-Kóbor)
2. 200 évvel az utolsó háború után (Molnár-Kóbor-Sülyi)
3. Szex Apó (Omega-Sülyi)
4. Törékeny lendület (Molnár-Kóbor-Sülyi)
5. Egy nehéz év után (Mihály-Kóbor- Sülyi)
6. Hűtlen barátok (Mihály-Kóbor)
7. Blues (György Molnár)
8. Eltakart világ (Mihály-Kóbor- Sülyi)
9. Emlék (Mihály-Kóbor- Sülyi)
10. Omegauto (Molnár-Kóbor-Sülyi)
11. Varázslatos, fehér kő (Omega-Sülyi)

Megveszem

OMEGA 5 (1973)

1. Hazug lány (Mihály-Kóbor-Sülyi)
2. A madár (Molnár-Kóbor-Sülyi)
3. Én elmegyek (Molnár-Kóbor-Sülyi)
4. A jövendömondó (Mihály-Kóbor-Sülyi)
5. Járt itt egy boldog ember (Mihály-Kóbor-Sülyi)
6. Búcsúztató (Molnár-Kóbor-Sülyi)

Szvit (Mihály-Kóbor-Sülyi):
7. Ébredés (1.tétel)
8..A malomban (2.tétel)
9. Hazafelé (3.tétel)
10. A hetedik napon (4.tétel)
11. Délutáni szerelem (5.tétel)
12. Van aki nyugtalan (6.tétel)

Antológia-kiadás (1999):

Szvit (Mihály-Kóbor-Sülyi):

1. Ébredés (1.tétel)
2..A malomban (2.tétel)
3. Hazafelé (3.tétel)
4. A hetedik napon (4.tétel)
5. Délutáni szerelem (5.tétel)
6. Van aki nyugtalan (6.tétel)

7. A jövendömondó (Mihály-Kóbor-Sülyi)
8. Én elmegyek (Molnár-Kóbor-Sülyi)
9. A madár (Molnár-Kóbor-Sülyi)
10. Járt itt egy boldog ember (Mihály-Kóbor-Sülyi)
11. Hazug lány (Mihály-Kóbor-Sülyi)
12. Búcsúztató (Molnár-Kóbor-Sülyi)

Megveszem

OMEGA 6 - NEM TUDOM A NEVED (1975)

1. Nem tudom a neved (Mihály-Kóbor-Sülyi)
2. Addig élj! (Molnár-Kóbor)
3. Egyszemélyes ország (Omega-Sülyi)
4. A bűvész (Molnár-Kóbor-Sülyi)
5. Az égben lebegők csarnoka (Molnár-Kóbor-Sülyi)
6. Mozgó világ (Mihály-Kóbor-Sülyi)
7. Huszadik századi városlakó (Benkő-Kóbor-Sülyi)
8. Tűzvihar /Az 1974-es átdolgozás /(Molnár-Adamis)

Antológia-kiadás (2001):

1. Tűzvihar (Molnár-Adamis)
2. Addig élj! (Molnár-Kóbor)
3. Huszadik századi városlakó (Benkő-Kóbor- Sülyi)
4. Egyszemélyes ország (Omega-Sülyi)
5. Mozgó világ (Mihály-Kóbor-Sülyi)
6. A bűvész (Molnár-Kóbor-Sülyi)
7. Nem tudom a neved (Mihály-Kóbor-Sülyi)
8. Az égben lebegök csarnoka (Molnár-Kóbor-Sülyi)

9. Everytime she steps in (Mihály-Kóbor-Hajnal)
10. Just a bloom (Mihály-Kóbor-Sülyi)
11. Go on the spree (Omega-Sülyi)
12. Live as long as (Molnár-Kóbor-Hajnal)
13. Stormy fire (Molnár-Adamis)

Megveszem

OMEGA 7 - IDŐRABLÓ (1977)

1. Napot hoztam, csillagot (Omega- Sülyi)
2. Időrabló (Omega- Sülyi)
3. Ablakok (Omega- Sülyi)
4. A névtelen utazó (Omega-Sülyi)
5. A könyvelö álma (Omega-Sülyi)
6. Nélküled (Omega-Sülyi)
7. Éjféli koncert (Omega-Sülyi)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2002):

8. House of cards, Part I (Omega-Sülyi)
9. Time robber (Omega-Sülyi)
10. House of cards, Part II (Omega-Sülyi)
11. Invitation (Omega-Sülyi)
12. An accountant's dream (Omega-Sülyi)
13. Don't keep me waitin' (Omega-Sülyi)
14. Late night show (Omega-Sülyi)

Megveszem

OMEGA 8 - CSILLAGOK ÚTJÁN (1978)

1. Nyitány (Omega-Beethoven)
2. Égi vándor (Omega-Várszegi)
3. Léna (Omega-Várszegi)
4. Légy erős! (Omega-Várszegi)
5. Metmorfózis I. (Omega-Sülyi)
6. Bíbor hölgy (Omega-Várszegi)
7. Csillagok útján (Omega-Várszegi)
8. Metmorfózis II. (Omega-Sülyi)
9. Finálé (Omega - Beethoven)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2002):

10. Overture (Omega-Beethoven)
11. Skyrover (Omega-Várszegi)
12. Russian winter (Omega-Várszegi)
13. The lost prophet (Omega-Várszegi)
14. Metamorphosis (Omega-Péter Sülyi)
15. Purple lady (Omega-Várszegi)
16. High on the starway (Omega-Várszegi)
17. The hope, the bread and the wine (Omega-Sülyi)
18. Final (Omega - Beethoven)

Megveszem

GAMMAPOLIS (1979)

1. Start (Omega)
2. Gammapolis I. (Omega-Várszegi)
3. Nyári éjek asszonya (Omega-Várszegi)
4. Őrültek órája (Omega-Várszegi)
5. A száműzött (Omega-Várszegi)
6. Hajnal a város felett (Omega-Várszegi)
7. Arcnélküli ember (Omega-Várszegi)
8. Ezüst eső (Omega-Várszegi)
9. Gammapolis II. (Omega-Várszegi)

Antológia-kiadás (2002):

1. Gammapolis I. (Omega-Várszegi)
2. Nyári éjek asszonya (Omega-Várszegi)
3. Őrültek órája (Omega-Várszegi)
4. A száműzött (Omega-Várszegi)
5. Hajnal a város felett (Omega-Várszegi)
6. Arcnélküli ember (Omega-Várszegi)
7. Ezüst eső (Omega-Várszegi)
8. Gammapolis II. (Omega-Várszegi)
9. Dawn in the city (Omega-Várszegi)
10. Rush hour (Omega-Várszegi)
11. Lady of the summer night (Omega-Várszegi)
12. Man without a face (Omega-Várszegi)
13. Silver rain (Omega-Várszegi)
14. Gammapolis II (Omega-Várszegi)

Megveszem

OMEGA X - AZ ARC (1981)

1. Életfogytig rock and roll (Omega-Sülyi)
2. Kemény játék (Omega-Sülyi)
3. Az arc (Omega-Sülyi)
4. A nagy folyó (Omega-Sülyi)
5. Nasca (Omega)
6. A fényképésznél (Omega-Sülyi)
7. A holló (Omega-Sülyi)
8. A fehér holló (Omega-Sülyi)
9. Az üzenet (Omega-Sülyi)
10. Tizenhat évesen (Omega-Sülyi)
11. A mixer (Omega-Sülyi)
12. A látogató (Omega-Sülyi)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2004):

13. Machines (Omega-Sülyi-Ambrózy)
14. So long (Omega-Sülyi-Ambrózy)

Megveszem

OMEGA XI (1982)

1. Ajánlott útvonal (Omega-Sülyi)
2. Alvajáró (Omega-Sülyi)
3. Kenyér és információ (Omega-Sülyi)
4. Három csendes nap (Omega-Sülyi)
5. Téli vadászat (Omega-Sülyi)
6. Kötéltánc (Omega-Sülyi)
7. Az utolsó óra (Omega-Sülyi)
8. Szemközt a rózsaszínnel (Omega-Sülyi)
9. Elengedett kézzel (Omega-Sülyi)
10. A Hatalom Színháza (Omega-Sülyi)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2004):

11. Ajánlott útvonal (Omega-Sülyi) /Koncert/
12. A Hatalom Színháza (Omega-Sülyi) /Koncert/
13. Kenyér és információ (Omega-Sülyi) /Koncert/
14. Kötéltánc (Omega-Sülyi) /Koncert/

Megveszem

OMEGA 12 - A FÖLD ÁRNYÉKOS OLDALÁN (1986)

1. A Föld árnyékos oldalán (Omega-Sülyi)
2. Hallgatag szív (Omega-Sülyi)
3. Vigyázz Ránk! (Omega-Sülyi)
4. Fekete pillangó (Omega-Sülyi)
5. Holdfény negyed (Omega-Sülyi)
6. A Pénz (Omega-Sülyi)
7. Az utolsó zöld levél (Omega-Sülyi)
8. Computer-álom (Omega-Sülyi)
9. Árnyékember (Omega-Sülyi)
10. Fekete doboz (Omega-Sülyi)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2004):

11.Child in your arms (Omega-Sülyi-Ambrózy)
12. Black Butterfly (Omega-Sülyi-Ambrózy)

Megveszem

OMEGA XIII - BABYLON (1987)

1. Babylon (Omega-Trunkos)
2. Hajnali óceán (Omega-Trunkos)
3. Harangok (Omega-Trunkos)
4. Gonosz város (Omega-Trunkos)
5. Holdvirág (Omega-Trunkos)
6. Júdás (Omega-Trunkos)
7. Segíts nekem! (Omega-Trunkos)
8. Utolsó ítélet (Omega-Trunkos)

Antológia-kiadás (2004):

1. Babylon (Omega-Trunkos)
2. Hajnali óceán (Omega-Ambrózy)
3. Harangok (Omega-Trunkos)
4. Gonosz város (Omega-Ambrózy)
5. Holdvirág (Omega-Ambrózy)
6. Júdás (Omega-Trunkos)
7. Segíts nekem! (Omega-Trunkos)
8. Utolsó ítélet (Omega-Trunkos)

Bónusz:

9. Lady Moon (Omega-Ambrózy)
10. Morning Light (Omega-Ambrózy)
11.Home again (Omega-Trunkos)

Megveszem

TRANS AND DANCE (1995)

1. Nyitány (Mihály)
2. Égi harangok (Mihály-Várszegi)
3. Az álmodozó (Presser-Sztevánovity)
4. Minden könnycseppért kár (Presser-Sztevánovity)
5. Levél - Poste Restante (Kóbor-Sülyi)
6. Yeshiva éneke (Benkő-Várszegi)
7. Csillaglány (Mihály-Várszegi-Trunkos)
8. Bíbor hajnal (Molnár-Várszegi)
9. A rock-and-roll nem hagy el (Mihály-Várszegi)
10. Égi szerelem (Mihály-Várszegi)
11. Miss world (Mihály-Kóbor-Ambrózy)
12. A kereszt-út vége (Mihály-Várszegi-Trunkos)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2004):

13. Miss World /English version/ (Omega-Ambrózy)

Megveszem

OMEGA XV - EGY ÉLETRE SZÓL (1998)

1. Fénymadár (Mihály-Trunkos)
2. Őrült emberek (Molnár-Trunkos)
3. Ez egy életre szól (Mihály-Trunkos)
4. Megszentelt világ (Molnár-Sülyi)
5. Ártatlan gyújtogatók (Benkő-Sülyi)
6. Ezredforduló (Benkő)
7. Boldog angyalok (Mihály-Trunkos)
8. Énhozzám a rock and roll szól (Mihály-Trunkos)
9. Isten tudja (Molnár-Sülyi)
10. Miért beszélsz (Molnár-Trunkos)
11. Legenda (Mihály-Trunkos)

Bónuszok az Antológia-kiadáson (2004):

12. Tower of Babel (Omega-Trunkos-Ambrózy)
13. Break the chain (Presser-Sztevanovity Dusán-Balogh)
14. Tomorrow (Kóbor-Balogh-Horváth)
15. Tide will turn (Omega-Sülyi-Balogh-Horváth)

Megveszem

ÉGI JEL (2006)

1. Meghívás (Fényből született lány) (Kóbor-Mihály,Sülyi)
2. Versenyző (Kóbor-Szekeres-Trunkos)
3. Égi jel (Kóbor-Trunkos)
4. Ördögi cirkusz (Benkő-Bródy)
5. Álmod őrzi egy kép (Kóbor-Trunkos)
6. Elkísér egy gondolat (Mihály-Trunkos)
7. Álmok koldusa (Mihály-Trunkos)
8. Hajnali fény (Kóbor-Mihály, Trunkos)
9. Végül ez a tangó (Molnár-Sülyi)
10. Aki álomra vár (Mihály-Trunkos)
11. Szentek a vidámparkban (Benkő-Bródy)
12. Koncert a Mennyben (Kóbor-Trunkos)
13. Egy új nap a Teremtésben (Kóbor-Trunkos)
Megveszem

 

Angol nyelvű lemezek

Megveszem

1. Wake up (Presser-Adamis)
2. Mamma said (Presser-S.Nagy-Hajnal)
3. If I were the wind (Gábor Presser - Martin)
4. Rose Trees (Presser-S.Nagy)
5. Tomorrow (Presser-Kóbor-Hajnal)
6. There's nothing I can do (Presser-S.Nagy-Hajnal )
7. Once I knew a girl (Presser-Adamis)
8. The Clown (Presser-Adamis)
9. Hugarian Folk Song (Presser)
10. Trumpeter Charlie (Presser - Hajnal)
11. Dead (are the) flowers (Presser-Adamis)
Megveszem

1. Movin’ world (Mihály-Kóbor-Sülyi)
2. One man land (Mihály-Kóbor)
3. Magician (Molnár-Kóbor-Sülyi)
4. The hall of floaters in the sky (Molnár-Kóbor-Sülyi)
5. Never feel shame (Benkő-Kóbor)
6. 20th century town dweller (Benkő-Kóbor-Sülyi)
Megveszem

1. Stormy fire (Molnár-Adamis)
2. Spanish guitar legend (Mihály-Adamis-Hajnal)
3. Go on the spree (Omega-Sülyi)
4. Remembering (Mihály-Kóbor-Sülyi - Hajnal )
5. Everytime she steps in (Mihály-Kóbor-Hajnal)
6. Live as long as (Molnár-Kóbor-Hajnal )
7. Just a bloom (Mihály-Kóbor-Sülyi)
8. I go away (Molnár-Kóbor-Sülyi)
9. Fancy jeep (Molnár-Kóbor-Sülyi)
Megveszem

1. Invitation (Omega-Sülyi)
2. Live as long as (Molnár-Kóbor-Hajnal )
3. Stormy fire (Molnár-Adamis)
4. Help to find me (Mihály-Kóbor-Sülyi)
5. Late night show (Omega-Sülyi)
6. Magician (Molnár-Kóbor-Sülyi)
7. An accountant’s dream (Omega-Sülyi)
8. The hall of floaters in the sky (Molnár-Kóbor-Sülyi)
Megveszem

1. Overture (Omega-Beethoven)
2. Skyrover (Omega-Várszegi)
3. Russian winter (Omega-Várszegi)
4. The lost prophet (Omega-Várszegi)
5. Metamorphosis (Omega-Péter Sülyi)
6. Purple lady (Omega-Várszegi)
7. High on the starway (Omega-Várszegi)
8. The hope, the bread and the wine (Omega-Sülyi)
9. Final (Omega - Beethoven)
Megveszem

1. Time robber (Omega-Sülyi)
a. House of cards, Part I
b. Time robber
c. House of cards, Part II
2. Invitation (Omega-Sülyi)
3. An accountant’s dream (Omega-Sülyi)
4. Don’t keep me waitin’ (Omega-Sülyi)
5. Late night show (Omega-Sülyi)
Megveszem

1. Nasca (Omega)
2. Love games (Omega-Carey)
3. Inside outside (Omega-Carey)
4. Laughing on the inside (Omega-Carey)
5. Working (Omega-Carey)
6. Intermezzo (Omega)
7. Rocket (Omega-Carey)
8. Hostage I (Omega)
9. Somethin’s goin’ on (Omega-Carey)
10. Thinkin’ of you (Omega-Carey)
11. Machines (Omega-Carey)
12. So long (Omega-Carey)
13. Hostage II (Omega-Carey)
Megveszem

1. Dawn in the city (Omega-Várszegi)
2. Rush hour (Omega-Várszegi)
3. Return of the outcast (Omega-Várszegi)
4. Start (Omega)
5. Gammapolis (Omega-Várszegi)
6. Lady of the summer night (Omega-Várszegi)
7. Man without a face (Omega-Várszegi)
8. Silver rain (Omega-Várszegi)
9. Gammapolis II (Omega-Várszegi)
Megveszem

THE HALL OF FLOATERS IN THE SKY

Ez az album hol hozzáférhető?

Mindent én se tudhatok! :)

Mindent én se tudhatok! :)