Team Rock Band Budapesten!

Legutóbb a P.Mobil vendégeként a Josefina Blues Bell színpadán találkozhatott a közönség a Team Rock Band zenekarral. E hétvégén Budapest egyik legnépszerűbb rock klubja, a Petőfi Csarnok kávézója enged teret az igényes rockmuzsikának, illetve az egri/felsőtárkányi illetőségű, kitűnő hard rock formációnak.

Szinte mindenki megfordult már a Petőfi Csarnok Kávézó színpadán, akinek valami köze van a magyar rock and rollhoz. Miután a klub szinte egyik hétről a másikra robbant be a köztudatba, ennek megfelelően a várólista hossza is nyúlni kezdett. A Budapesten is méltán népszerű, egri Team Rock Band kivárta sorát, hogy lelkes közönségének újra elhozhassa a Deep Purple, a Uriah Heep, Radics Béla és a Tűzkerék, a Taurus – s nem utolsó sorban – saját szerzeményeit. Ez utóbbiak közül a Horváth Attila szövegére harminchárom esztendő után írt, elveszett Taurus-dal, az Emberi szóval tett szert komoly népszerűségre, melyet pár éve, az egykori gitárhős hatvanadik születésnapjára rendezett szuperkoncerten mutatott be a hard rock csapat. Bajzát Ferenc gitáros, Kósa Zsolt énekes, Bajzát Zsolt billentyűs, Erdélyi Csaba basszusgitáros, illetve Tóth József „Ricsi” dobos rendszeres próbákkal csiszolták össze frissített repertoárjukat, amelyben meglepetést is tartogatnak régen látott budapesti híveiknek.

S, ha mindez kevés lenne, másnap (s remélhetőleg nem másnaposan) július 10-én is lehet találkozni a Team Rock Banddel Üllőn, a Dóra Majornál, a magyar Módi Sokadalom elnevezésű, nagyszabású rendezvényen. A fesztiválon a zenekar vendégei lesznek Takáts Tamás (Karthago, Takáts Tamás Blues Band) illetve Vörös István (Prognózis).