Nine Inch Nails
Biográfia

A Nine Inch Nails (rövidítve NIN vagy NIИ) egy kritikusok által elismert, üzleti szempontból is sikeres amerikai együttes, melyet az egyetlen állandó tag, Trent Reznor alapított 1988-ban, az Ohio állambeli Clevelandben. A csapat zenei irányának meghatározásáért kizárólag Reznor felelős, aki egyben producer, dalszerző, énekes és zenész, és aki „két különálló entitásként” jellemezte a NIN-t: az egyik a „stúdió”, amely szinte teljes mértékben csak belőle áll; a másik a koncertzenekar. A NIN, amely máig 9 Grammy-jelölést gyűjtött be (legjobb metal előadás/Best Metal Performance kategóriában 1992-ben és 1996-ban győzelmet aratva), David Bowie nevezésével „A Halhatatlanok” („The Immortals”) közé került a Rolling Stone magazin Minden idők 100 legnagyobb művésze c. listáján. A zenekar lemezeiből több mint 20 millió példány kelt el világszerte.
Különböző megközelítésből, a NIN hangzásvilágát a következő műfajokkal írták már le: alternatív, elektronikus, heavy metal, rock, vagy leggyakrabban industrial vagy industrial rock. Még a zenekar zenei sokoldalúsága és rugalmas dalszerző képessége mellett is vannak olyan technikák és stílusok, amelyek folyamatosan megtalálhatók a Nine Inch Nails életművében.
A Nine Inch Nails összetartó ereje az extrém dinamika. Ez már a Queen „Get Down, Make Love” című számának korai feldolgozásakor is nyilvánvaló volt, de csak a Broken album idejében vált Reznor ismertetőjegyévé. Az olyan dalok, mint a „Wish” és a „The Day the World Went Away” a pianissimo és fortissimo közti gyors váltás Reznor által előszeretettel alkalmazott módszerét szemléltetik. Néhány dal hangos tetőponttal ér véget, melyet inkább egy hirtelen befejezés követ, mintsem elhalkulás vagy az utolsó hang szabad rezonálása. Reznor énekstílusa hasonló mintát követ, oda-vissza hullámzik a suttogástól az üvöltésig.
A Broken óta minden albumon legalább egy ostinato szerepel. Ezek jellegzetes módon, mérsékelten nyugodt hangon kezdődnek, és lassan, a crescendo után zaj-és torzításhalmazba torkollnak. Kiváló példák erre a „Help Me I Am in Hell”, az „Eraser”, a „The Way Out Is Through” és a „Beside You in Time” c. számok. Jellemzően, az ostinatók koncerten történő előadását valamilyen videó is kíséri. Reznor előszeretettel alkalmazza zenéjében a disszonancia jelenségét is. Ez gyakran kromatikus melódián és/vagy harmónián keresztül jön létre. E technika alkalmazásának talán legismertebb példája a „Closer” c. dalban található, amikor egy négy hangból álló, egy erősen hangsúlyos megemelt első hangot tartalmazó motívum kapcsolódik be az első refrén után. Majd egy súlyosan kromatikus zongora motívummal fejeződik be a dal. A „Hurt” c. számban egy erősen disszonáns tritonus szerepel a verzékben, a B5(#11), mely hangsúlyt kap, amint Reznor az „I” szót énekli, minden alkalommal, amikor a B/E# hangköz elhangzik. Több nyilvánvaló esetben Reznor módszere a tiszta atonalitás, vagy szokatlanul hangolt hangszerek segítségével, mint pl. a „The Downward Spiral” és a „The New Flesh” c. számokban, vagy szó szerint zajt alkalmazva az olyan dalokban, mint a „Happiness in Slavery” és a „The Art of Self Destruction”. Reznor zenéjében a ritmika is határozott jegyekkel bír. Dalaira gyakran jellemző a szokatlan ütemmutató, az ütemmutató váltás és a poliritmika, mint pl. „March of the Pigs”, a „La Mer” és a „The Collector” c. dalokban.
Tagok
Trent Reznor
Alessandro Cortini
Josh Freese
Aaron North
Jeordie White
Korábbi tagok
Lee Mars
Jeff Ward
Richard Patrick
Chris Vrenna
James Woolley
Danny Lohner
Robin Finck
Charlie Clouser
Jerome Dillon
Alex Carapetis
Diszkográfia
|
Pretty Hate Machine (1989) |
01. Head Like A Hole 02. Terrible Lie 03. Down In It 04. Sanctified 05. Something I Can Never Have 06. Kinda I Want To 07. Sin 08. That's What I Get 09. The Only Time 10. Ringfinger |
Megveszem |
|
Broken (1992) |
01. Pinion 02. Wish 03. Last 04. Help Me I Am In Hell 05. Happiness In Slavery 06. Gave Up 07. Physical [Adam And The Ants cover] [bonus] 08. Suck [Pigface cover] [bonus] |
Megveszem |
|
The Downward Spiral (1994) |
Disc I 01. Mr. Self Destruct 02. Piggy 03. Heresy 04. March Of The Pigs 05. Closer 06. Ruiner 07. The Becoming 08. I Do Not Want This 09. Big Man With A Gun 10. A Warm Place 11. Eraser 12. Reptile 13. The Downward Spiral 14. Hurt Disc II [bonus] |
Megveszem |
|
The Fragile (1999) |
Disc I [Left] 01. Somewhat Damaged 02. The Day the World Went Away 03. The Frail 04. The Wretched 05. We're in This Together 06. The Fragile 07. Just Like You Imagined 08. Even Deeper 09. Pilgrimage 10. No, You Don't 11. La Mer 12. The Great Below Disc II [Right] |
Megveszem |
|
With Teeth (2005) |
01. All The Love In The World 02. You Know What You Are? 03. The Collector 04. The Hand That Feeds 05. Love Is Not Enough 06. Every Day Is Exactly The Same 07. With Teeth 08. Only 09. Getting Smaller 10. Sunspots 11. The Line Begins To Blur 12. Beside You In Time 13. Right Where It Belongs 14. Home [UK bonus] 15. Right Where It Belongs V.2 [UK bonus] |
Megveszem |
|
Year Zero (2007) |
01. Hyperpower! 02. The Beginning of the End 03. Survivalism 04. The Good Soldier 05. Vessel 06. Me, I'm Not 07. Capital G 08. My Violent Heart 09. The Warning 10. God Given 11. Meet Your Master 12. The Greater Good 13. The Great Destroyer 14. Another Version of the Truth 15. In This Twilight 16. Zero-Sum |
Megveszem |
|
Ghosts I-IV (2008) |
Disc I [Ghosts I-II] 01. 1 Ghosts I 02. 2 Ghosts I 03. 3 Ghosts I 04. 4 Ghosts I 05. 5 Ghosts I 06. 6 Ghosts I 07. 7 Ghosts I 08. 8 Ghosts I 09. 9 Ghosts I 10. 10 Ghosts II 11. 11 Ghosts II 12. 12 Ghosts II 13. 13 Ghosts II 14. 14 Ghosts II 15. 15 Ghosts II 16. 16 Ghosts II 17. 17 Ghosts II 18. 18 Ghosts II Disc II [Ghosts III-IV] |
Megveszem |
|
The Slip (2008) |
01. 999,999 02. 1,000,000 03. Letting You 04. Discipline 05. Echoplex 06. Head Down 07. Lights In The Sky 08. Corona Radiata 09. The Four Of Us Are Dying 10. Demon Seed |
Megveszem |
|
Forrás Wikipedia |
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges



-en is a
